2010. december 12., vasárnap

Kitty-kotty

December 13. Luca napja

A Luca, Lucia név eredete lux (latin) - fény. Luca napjához számos szokás, hiedelem kapcsolódik: termékenységvarázslás, házasság-, halál- és időjárásjóslás, bizonyos női munkák tiltása, a lucaszék elkészítése.

Úgy tartották, ha ezen a napon fonnának, vagy varrnának, akkor ezzel bevarrnák a tyúkok fenekét.

Több vidéken szokás volt lucapogácsát sütni. Volt, ahol gyűrűt sütöttek az egyik pogácsába, ha az eladó lány találta meg, rövidesen férjhez ment. Volt, ahol tollat szurkodtak a pogácsákba sütés előtt. Akié elégett, rövidesen meghal.

A lucaszéket csak férfiember készíthette. Vidékek szerint változott, hogy hét, kilenc, tizenkét vagy tizenhárom féle fából készült, aminek minden darabját más-más fából kellett kifaragni. Sem szöget, sem enyvet nem szabadott használni. Karácsonyig kellett befejezni. Az éjféli misén aztán a székre állva, tű fokán vagy lyukas fakanálon meg lehetett látni, hogy ki a boszorkány.

E napon kezdtek lucabúzát csíráztatni. Ha karácsonyig a szára hosszúra nőtt, akkor a következő évben bő termés várható.

A kotyolás és a lucázás célja is az, hogy a tyúkok bőségesen tojjanak, a család egészséges, gazdag és szerencsés legyen. A kotyolók 10-14 éves iskolás fiúk, hárman-négyen hajnalban indulnak útnak. Bekéredzkednek sorra a házaknál:
- "Szabad-e a kendtek tisztességes, becsületes háziknál lucázni?"

A szokás beszédszerű ritmusok és énekelt refrének váltakozásából áll. Az énekelt dallam gyermekdalszerű, ütempáros szerkezetű. Visznek magukkal egy köteg szalmát vagy egy tuskót és azon sorolják a jókívánságokat, kotyolnak:

- A ketök disznajának akkora orgyája legyen, mind a mestergerenda!

Refr.: Kitty, kotty, gelegonya kettő, nekem is van kettő,a lányokhoz lettyő…

- A ketök disznajának akkora szalonnája legyen, mind a gyúródeszka! Kitty, kotty,…

- A ketök disznajának annyi zsírja legyen, mint a kutba a víz! Kitty, kotty,…

- A ketök asszonyának annyi csirkéje legyen, mind a Balaton partján a kavics! Kitty, kotty,…

- A ketök asszonyának akkora csöcse legyen, mind a jobbágy Ferkó bácsi bundás sapkája! Kitty, kotty,…

- Kályha vállán szürke macska, fújja meg a házigazda!

Majdnem minden esetben megajándékozták őket, egy-egy marék aszalt gyümölcsöt, almát, diót kaptak. A szalmát a háziasszony a tyúkok alá tette, hogy jobban tojjanak. Ritkán az is előfordult, hogy nem engedték be a házba a lucázókat. Ekkor ezt énekelték:
- Kentek tikja fossék,
- A másé meg tojjék!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése